~ Lση∂ση Pяσנєcт × Mindent Londonról...

Főoldal   Az oldalról   Shi-site

London az Egyesült Királyságokban levő Anglia fővárosa. A UK(United Kingdom) körülbelül 61 millió fős lakosságából ez a város majdnem 10 millió főt birtokol, ami összeegyeztethető Magyarország lakossági számával.
Óriási a népkeveredés, az igazi angoloktól kezdve megtalálható szinte minden nemzet a kínaiakig.
2012 nyarán ez a város lesz az olimpiai játékok színhelye, immár harmadszor.
Bővebb információkért kérlek kattints ide!

 

 


(amúgy jó képet találtam, mert a 23-as volt a mi buszunk, szinte mindenhova azzal mentünkxD)
A kétemeletes piros busz szintén Londonra jellemző. Rengeteg ilyen busz közlekedik szerte a városban, néha egymás után három is jön, de az is megesik, hogy azok ugyan olyan számúak. Nem mindegyik busszal lehet eljutni mindenhova, érdemes kicsit böngészni a buszmegállóban, hogy melyik hova visz.
Ha először utazol ilyenen, akkor még nem ülhettél a második emelet legelső ülésén. Ezt csak ajánlani tudom, nagyon vicces ott ülni. :)
Hallottam már olyat ismeretterjesztőkben, hogy ügyesen kell stoppolni, miután a busz nem áll meg mindenhol, csak ott, ahol leintik. Ez nem teljesen így van. Lehet, hogy London külvárosában így van, de a belvárosban mindenhol megáll, addig, amíg van hely. Egy busz akkor számít ’ telinek’, ha az összes széken ül valaki és maximum 6 ember áll. Ennél több ember nem mehet fel a buszra, tehát ilyenkor leinteni is felesleges, tovább fog hajtani. Persze ne keseredjünk el, maximum 10 percet kell várni egy következő, ugyan olyan buszra.:)

©Saját írás!

Layouts


Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA